Közreműködünk vállalati képzésekben, előadások vagy akár ismeretterjesztő írások szerzőjeként, mivel a stratégiai szemlélet, a tudatos tervezés vagy a projektalapú kivitelezés - melyben hiszünk! - mindig javára válik egy szervezetnek. Ezekről érdemes kommunikálni! Idézésre érdemes a PMSZ Tonikban megjelent írás, melynek szerzője szakértőnk, és melyet teljes terjedelmében közlünk itt is:
"A projektmenedzsment számára ideális állapot, ha egy vállalati stratégia a stratégiai célkitűzések megvalósításának eszközéül deklaráltan a projekteket nevesíti. A projektek ugyanis megfelelő keretrendszert biztosítanak ahhoz, hogy egy adott időszak alatt tervezhetővé, kivitelezhetővé, mérhetővé, teljesíthetővé váljanak azok a nagyívű célok, amelyekkel a fejlődés, a stabilizálás, egy új transzformáció vagy éppen a továbblépés elérhető a vállalat adott életciklusában.
De mi lesz a projektekkel és a stratégiával, ha a szervezet élén változás következik be? És melyik a szervezet motorja: a stratégia vagy az első számú vezető?
A vállalati stratégia gyakran csak a tulajdonos fejében él, ez a kisebb családi vállalatok fejlődésének, vagy éppen utódlásának is olykor akadálya. Az alapító tudja mit akar, de ez kizárólag vele való - időben korlátozott - személyes kommunikációból található ki. Minél nagyobb egy cég, annál valószínűbb, hogy lesz leírt stratégiája, de kérdés, ez mennyire általános vagy konkrét, esetleg az alsóbb szintű szervezeti egységek számára is kellően megismerhető?
Az állami vagyonnal gazdálkodó társaságok vagy költségvetési intézmények stratégiaalkotása jogszabályban meghatározott szempontrendszer szerinti, írásbeli formát igényel. Ennek oka egyrészről az, hogy csak így lehet az állam, mint tulajdonos számára felterjeszteni a terveket, amelyek végül a közigazgatási bürokrácián keresztül - aktává alakulva – haladnak egészen a legfelső döntéshozó, a miniszter vagy a kijelölt államtitkár személyéig, majd a jóváhagyás után visszaérkezik a menedzsment postaládájába.
Az írott stratégia azért is célszerű kívánalom, mert – különösen a hosszú élettartamú szervezetekben – a fluktuáció, a folyamatos személyi állománycsere, ideértve akár a vezetőváltásokat is közvetlen ellensége egy hosszú távú stratégia megvalósításának. Verba volant, scripta manent. Igen, a leírott szó nem tud elszállni, az elvándorló vezetők (döntéshozók vagy projektvezetők) sem tudják magukkal vinni, halványuló emlékké koptatni a stratégiai célokat és projekteket, ha azok írott dokumentumok (pl. Stratégiai dokumentum, PAD, vagy akár továbbképzéshez hasznosuló e-learning tananyag) és KPI-k formájában már a cég adatállományává váltak. Ha új vezető jön, két lehetősége lesz: a meglévő projekteket és stratégiát tovább folytatni, ahogy az írva vagyon. Vagy ha új elképzelésekkel érkezik, a korábbi dokumentumot módosítja, és újra felterjeszti jóváhagyásra a tulajdonos döntéshozó számára. Így biztosított lesz, hogy hirtelen törések helyett inkább a folytonosság, az egyikből a másikba való tudatos és tervezett átmenet legyen érvényes, elkerülendő a váltáson kívüli további kockázatokat is. A vezető legyen inkább a szervezet sofőrje, a stratégia maradjon a szervezet motorja, így a sofőrcserétől függetlenül is tovább robog a járgány!" (Az eredeti írás itt elérhető: https://pmsz.hu/hireink/pmsz-tonik-strategia-es-vezetovaltas-sofor-vagy-motorcsere/ )
Ha egy szervezet élén vezetőváltás történik, általában megtörik a szokásos lendület. Az új vezetéssel új szemléletmód, esetleg új víziók is érkeznek. Stratégiaváltásban vagy projektfejlesztésekben is szívesen segítünk, kiváló eszköz ehhez is a szervezeti akadémia mint teljesítményfokozó.